© Anthropolis Egyesület 2002-2015
Célunk, hogy társadalmunk a globalizációra ne fenyegetésként, hanem a közös jövőnk formálásának lehetőségeként tekintsen.
-
MIT JELENT?
Mi a globális nevelés?
A globális nevelés egy oktatási szemlélet, mely a globális világ működésének megismertetését célozza. A globalizáció számtalan lehetőséget és ugyanakkor veszélyt is rejt magában, melyekkel nap mint nap találkozunk. Hogyan tanulhatjuk meg kihasználni ezeket az előnyöket, illetve elkerülni a veszélyeket, csökkenteni a globalizációval járó ártalmakat? A globális nevelés válasz ezekre a kérdésekre. Olyan szemlélet, amely a globális világ mindennapi kihívására való felkészülést segíti, hogy megértsük, döntéseinkkel hatással vagyunk mások életére és a közös jövőnkre egyaránt.
Miért van rá szükség?
A világ alapvetően megváltozott ahhoz képest, amikor még a mai tanárok voltak diákok. Az iskolarendszer természeténél fogva lassabban tud reagálni a változásokra, pedig mindannyiunk közös érdeke, hogy a jövő nemzedékek felkészülten és felelősen tudjanak cselekedni a rohamtempóban globalizálódó világban. Ebben a felkészülésben és felkészítésben segíti az Anthropolis Egyesület a tanárokat és diákjaikat egyaránt.
Hogyan jelenhet meg a globális nevelés az oktatásban?
A globális nevelés nem önálló tantárgy, hanem egy szemlélet. A cél, hogy az oktatás a hagyományos területein keresztül tudja közvetíteni a globális kérdéseket, hogy felelős döntéseket hozhassunk a mindennapjainkról. Arról, hogy mit eszünk, mivel közlekedünk, milyen árucikkeket, termékeket vásárolunk, mit teszünk akkor, amikor ezek a termékek szükségtelenné válnak és a szemétre kerülnek, hogyan kezeljük a számtalan forrásból ránk ömlő információáradatot vagy a miénktől eltérő kultúrákat. Bármelyik tantárgy tanítható globális szemlélettel a tanterv átalakítása nélkül is. Nemcsak a földrajz, a történelem vagy a környezetismeret órákra lehet könnyen „becsempészni” a globális nevelés egyes területeit, de akár a matematika- vagy a fizikaóra is közvetíthet fontos globális ismereteket.
Melyek a globális nevelés fő témái?
Mivel a globalizáció minden percben közvetlenül jelen van és hat az életünk szinte minden területén, ezért nehezebb olyan témát találni, ami nem tartozik a globális neveléshez. Az átláthatóság érdekében témái az alábbi területek köré csoportosíthatók.
- emberi jogi oktatás
- környezettudatosság, fenntarthatóságra nevelés
- békére nevelés
- interkulturális tanulás és vallási tolerancia
- aktív állampolgárságra nevelés, kritikus gondolkodás
Milyen segítséget nyújt az Anthropolis Egyesület?
Egyesületünk szakirodalommal, módszertani bemutatókkal és workshopokkal segíti a globális nevelés szemléletének érvényesítését a formális és nemformális oktatás keretei között egyaránt.
-
Szolgáltatások
Globális Nevelés Tanári Klub
Legyél te is klubtag! Nézd meg mit kínál a Globális Nevelés Tanári Klub: kattints ide
Tanároknak
- képzések, workshopok – A résztvevők megismerhetik a globális nevelés elméletét, és gyakorlati segítséget is kapnak az oktatáshoz.
- háttéranyagok – A Globális Nevelés Tudásközpontban a releváns magyar és külföldi szakirodalmat tesszük elérhetővé.
- e-learning tanagyagok és online tudástár
(részleteket a ‘Képzések’ fül alatt talál)
Diákoknak
- workshopok – Rendhagyó óra keretében a diákokkal és tanárokkal közösen járunk körül egy-egy globális témát.
(részleteket a ‘Képzések’ fül alatt talál)
Iskoláknak
- utazó kiállítások – Tablókiállítás, installáció a tudatos fogyasztói magatartásról, a modernkori rabszolgaságról, a fenntartható élelmezésről, a migránsok életéről középiskolásoknak.
- tematikus könyvcsomagok – A Tudásközpont anyagából összeállított, kölcsönözhető válogatás.
Oktatási anyagok
Honlapunkon folyamatosan bővülő óravázlatokat és oktatási segédleteket talál, kattintson a ‘Tudástár’ fülre, vagy keresse a különböző projektek tudásanyagait.
Online tudásközpont
Látogasson el a globális neveléssel foglalkozó www.globnev.hu honlapunkra.
TudásközpontAz Anthropolis Egyesület által alapított Globális Nevelés Tudásközpont gyűjteménye (könyvek, tananyagok, játékok, filmek, kisnyomtatványok, stb.) nyilvánosan elérhető az ELTE PPK Könyvtárában (Budapest VII. Kazinczy utca 23-27.)
Tudásközpont online kereshető adatbázisa -
PROJEKTEK
Aktuális globális nevelési projektjeinkról a “Prokektek” fül alatt tájékozódhat.
Korábbi globális nevelés projektjeink:
Időtlen rabszolgaság
A modernkori rabszolgaság nyilvánosságot kapjon és megelőzése érdekében oktatási, szemléletformáló tevékenységek induljanak be Magyarországon, a formális és nem formális oktatásban, a nők, gyermekek jogaira fókuszálva.
EAThinkA fenntartható mezőgazdaság témáján keresztül hívja fel a tanárok és diákok figyelmét a globális élelmezés kérdésének összetettségére, világméretű kölcsönhatásaira és arra, hogy a globális társadalom polgáraként milyen felelősségeket kell vállalnunk.
Global Teacher AwardNégy ország civil szervezeteinek együttműködésében valósult meg az egységes, globális nevelés szemléletére fókuszáló tanár-továbbképzést megcélzó projekt.
GERC/CENGRA Globális Nevelés Tudásközpontok és a Közép-európai hálózat a globális szolidaritásért című projektekben négy ország globális nevelés tudásközpontjai működtek együtt.
Globális nevelés határok nélkülHat európai ország szervezetei építettek hálózatot tananyagok, segédanyagok, bevált módszerek és stratégia megosztására és közös alakítására.
-
E-LEARNING
Hamarosan elindítjuk új, akkreditált távoktaktatási programunkat, A világ az osztályteremben: miért és hogyan beszéljünk a fenntarthatóságról az iskolában? Pedagógus-továbbképzés a globális nevelés szemléletéről címmel.
A képzés beindulsáról honlapunk mellett a Facebook oldalunkon és hírlevelünkből tájékozódhat majd.
-
KIÁLLÍTÁSOK
Téged mivel etetnek?
10 információs tablóból álló interaktív kiállítás a fenntartható élelmezésről. A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a táplálkozás környezeti, gazdasági és társadalmi összefüggéseire.
A kiállítás révén a tanulók megismerkedhetnek a táplálkozás globális összefüggéseivel, szembesülhetnek a táplálkozással kapcsolatos mindennapi választásaik következményeivel, hogy ennek révén tudatosabb, egészségesebb, és a fenntarthatóság szempontjait is érvényesítő döntéseket hozhassanak.
A kiállítás anyagai és technikai paraméterei megtekinthetők erre a linkre kattintva
A kiállításhoz kapcsolódó tematikus tudástár elérhető INNEN
Elfogyasztjuk a jövőnk?
12 táblaképből álló, kölcsönözhető kiállítás a felelős fogyasztói magatartásról mindennapi példák alapján.
A kiállítás képei itt érhetők el:
LETÖLTÉSMenekült történetek
Konfliktusok elől menekülő embereket ismerhetünk meg 10 fotón keresztül. A menekülők motivációit, személyes sorsát idézetek világítják meg.
A kiállítás képei itt érhetők el:
LETÖLTÉS
CSAPDAInstalláció, amely a modernkori rabszolgaság jelenségére hívja fel a figyelmet.
(paraméterekért kérjük keresse munkatársainkat) -
KÉPZÉSEK
Hamarosan elindítjuk új, akkreditált, 8 órás felnőttkpézési programunkat, Globális felelősségvállalásra nevelés. Kompetenciafejlesztő tréning a társadalmi-gazdasági-környezeti fenntarthatóság területein címmel.
A képzés beindulsáról honlapunk mellett a Facebook oldalunkon és hírlevelünkből tájékozódhat majd.
A fenntarthatóság környezeti, társadalmi és gazdasági aspektusait holisztikusan megközelítő képzéseinken a résztvevők a trénerekkel közösen fedezik fel a globalizálódó világ kulcskérdéseit, az azokra adható lehetséges válaszokat és saját szerepüket, jelentőségüket a folyamatok alakításában.
Diákoknak:
Workshopok – 45-120 perces
A 10-18 éveseknek szóló interaktív foglalkozásainkon a diákok a nagyvilág kontextusában értékelik újra a méltányosság és szolidaritás értékeit, ismerik fel felelősségüket és lehetőségeiket egy fenntartható világ létrehozásában.Tanároknak, trénereknek:
GTA (Global Teacher Award) – 8 órás
A gyakorlatorientált képzésen a résztvevők bevezetést kapnak a globális nevelés szemléletébe és elsajátítják egyes módszereit, amelyeket tantárgytól függetlenül, könnyen beépíthetnek tanítási gyakorlatukba.Modernkori rabszolgaság – 8 órás
A képzés bevezetést ad a modernkori rabszolgaság fogalmába, megismertet formáival. Esettanulmányokon keresztül tárja fel a rabszolgaságot még ma is fenntartó folyamatokat, azzal a céllal, hogy csökkentse az áldozattá válás esélyét a veszélyeztetett csoportok (18 év alattiak, nők, időskorúak, hátrányos helyzetűek, külföldön munkát vállalni szándékozók stb.) körében. -
TUDÁSTÁR
Látogasson el a globális neveléssel foglalkozó www.globnev.hu honlapunkra.
Globális nevelés oktatási anyagok (a címre kattintva mentheti le az tananyagokat):
A világ az osztályteremben – Födrajz tanári kézikönyv
A világ az osztályteremben – Magyar nyelv és irodalom tanári kézikönyv
A világ az osztályteremben – Matematika tanári kézikönyv
A világ az osztályteremben – Útmutató a globális neveléshez
Has, alkoss, gyarapíts – Iskolai foglalkozások a fenntartható táplálkozásról 6-18 éveseknek
Globális nevelés – oktatócsomag fiatalok iskolai és iskolán kívüli neveléséhez
Global How? – Faclilitating Global Learning (A Trainer’s Manual)
Rám is számíthattok! – Workshop globális állampolgároknak
Tükörben a világ – játékgyűjtemény
Modernkori rabszolgaság – képzési kézikönyv
Globális tanár 1. szint – képzési kézikönyv
Ingyenesen letölthető óravázlatok (a címre kattintva mentheti le az óravázlatokat):A kakaó – nem minden gyerek szereti
Agroüzemanyagok – termeljünk üzemanyagot?
Géntechnológia – átok vagy áldás?
Vigyázz a Földre, ne szemetelj!
Húsfogyasztás: érvek és ellenérvek
Nem ugyanazt esszük mindenhol: ételek a világ körül
A mezőtől a tányérig: az élelmiszer előállításának rögös útjai
Műkaják és az élelmiszerpazarlás
Has, alkoss, gyarapíts c. óravázlat gyűjteményünket itt tekintheti meg, a kötetből pedig ingyenesen elvihető példányok átvehetők irodánkban (kérjük, előtte keressen minket elérhetőségeink valamelyikén).
Globális Nevelés Tudásközpont az ELTE-nAz ELTE PPK Kazinczy utcai épületének könyvtárában működő Tudásközpont egy több mint 1000 darabból álló szakgyűjtemény, amely a globális nevelés szemléletével, elméleti alapjaival kapcsolatos, elsősorban angol nyelvű szakirodalmat, valamint térképeket, játékokat, kézikönyveket, ismeretterjesztő kiadványokat, DVD-ket és egyéb, globális témákkal foglalkozó anyagokat tartalmaz.
Az adatbázis online kereshető az alábbi linkre kattintva: https://konyvtar.elte.hu/hu/konyvtarak/pedagogiai-es-pszichologiai-kar-kazinczy-utcai-konyvtar-0
cím: 1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27.
telefonszám: 00 36-1-461-4563
Videók
(Az oldal folyamatosan bővül, kérjük, látogasson el később.)