Tanulj a világban arról, hogyan tehetsz többet a nemi egyenlőségért otthon!

Az Erasmus+ program támogatásával megvalósuló LAB4GE projektben 6 európai ország (Magyarország, Dánia, Nagy-Britannia, Olaszország, Románia, Spanyolország ) szervezetei dolgoznak együtt és osztják meg tapasztalataikat, módszereiket azért, hogy lehetőségeikhez mérten – elsődlegesen a helyi közösségekben – hozzájáruljanak a nemi egyenlőséghez.

A projektpartnerek hisznek abban, hogy a nemi egyenlőség megteremtése az egyik alapja az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításának, egy fenntarthatóbb, békésebb és igazságosabb élet reményében.

A 32 hónapig tartó pályázat során 4 tanulmányútra és 1 nemzetközi tréningre kerül sor. A programok szakembereknek és a téma iránt érdeklődő felnőtt tanulóknak nyújtanak majd lehetőséget arra, hogy a társadalmi nemekkel összefüggő központi témákról és kiemelten a nők vállalkozási tevékenységeinek erősítéséről tájékozódjanak.

A projekt céljai

  1. A nemek közötti egyenlőtlenségek felszámolását szolgáló jó gyakorlatok, módszertanok és eszközök megismerése és megosztása nemzetközi találkozókon, tréningeken, online módszertani kiadványokon keresztül.
  2. A nemek közötti egyenlőtlenség problémájának tudatosítása a többségi társadalom és a sérülékeny csoportok – kiemelten a roma közösségek, fogyatékossággal élők, LMBTQI+ személyek, bevándorlók, idősek – körében.
  3. Olyan helyi, regionális, nemzeti és európai szintű hálózatokhoz való kapcsolódás, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenség megszüntetéséért küzdenek.
  4. A női vállalkozások kiemelt támogatása, erősítése.
  5. Kötelezettségvállalási Nyilatkozat kezdeményezése és népszerűsítése, amely magatartási kódexben foglalja össze, hogy a nyilatkozatot aláírók milyen értékekhez igazodva támogatják a nemek közötti egyenlőséget.

Csatlakozás a Kötelezettségválallalási Nyilatkozathoz

A projektet kezdeményező partnerek arra ösztönzik minden további partnerüket, hogy a Kötelezettségvállalási Nyilatkozat aláírásával csatlakozzanak a projekt céljainak megvalósításához és kövessék a Magatartási Kódexben foglalt irányelvek megvalósulását.

A Kötelezettségvállalási Nyilatkozat innen elérhető.

Az anthropolis.iroda@gmail.com e-mail címen örömmel fogadjuk a szervezetek, cégek, intézmények csatlakozási szándékát.

A projekt magyar nyelvű tájékoztatója innen letölthető.

A projekt angol nyelvű módszertani kézikönyve innen elérhető

A projekt angol nyelvű hírlevelének első kiadása innen letölthető.

A projekt angol nyelvű hírlevelének második kiadása innen letölthető.

A projekt angol nyelvű hírlevelének harmadik kiadása innen letölthető.

A projekt angol nyelvű hírlevelének negyedik kiadása innen letölthető.

A projekt angol nyelvű hírlevelének ötödik kiadása innen letölthető.

Az alábbi digitális történetek készültek el a magyarországi nemi egyenlőség témájában megvalósult tréning során:

A budapesti tréningen készült videó ide kattintva nézhető meg.

A programmal kapcsolatban felmerülő kérdéseket az anthropolis.iroda@gmail.com e-mail címen várjuk

A projekt az Erasmus+ program támogatásával valósul meg.
erasmus-plus-logo