De TALES

Digitális Felnőttoktatás EU bővítési történetek segítségével

Más kultúrák megismerésével jól erősíthetőek az európai integrációs folyamatok. Ezt a lehetőséget pedig minden korosztály számára lehetővé kell tenni, beleértve a kevésbé képzett felnőtteket, az idősebb generációt, illetve az olyan munkavállalókat is, akik valószínűleg nem találkoznak a felnőttoktatás lehetőségeivel. Ebből az alapgondolatból született meg a DeTALES címmel indított projekt, amely egyben az Európai Unió bővítésének hatásaira is koncentrál, különös tekintettel az újabban csatlakozott tagállamokra, azok integrációjára, illetve arra, hogy a bővítési tárgyalásokat folytató országokra. A résztvevő szervezetek a digitális történetmesélés módszerét felhasználva személyes kisfilmeket készítettek különböző csoportok képviselőivel, majd azon a projekt honlapján egyfajta „szubjektív európai útikönyvként” állnak egymás mellé.